Civil Jogok

Valódi Civil Partnerségért Díj 2010. július 1.

A „Valódi Civil Partnerségért díj” keretében civil szervezetek olyan helyi – önkormányzati vagy területi – közigazgatási intézményeket jelölhetnek, melyek a civilekkel való példás, partneri magatartásról tettek tanúbizonyságot

A Civil-Társ Trust Programiroda fennállása óta tevékenyen részt vállal – mind a jogszabályi háttér megalkotása, mind a gyakorlati megvalósítás tekintetében - a közigazgatási intézmények és a civil szektor partneri együttműködésének megteremtésében. A magyarországi Trust-program képviselői számtalanszor tapasztalhatták, hogy a civil szervezetek és a közigazgatási szervek viszonya nem minden esetben a kölcsönös együttműködésen alapul.

A Valódi Civil Partnerségért díjjal a Civil-Társ programiroda célja, a közigazgatási szervek szimbolikus jutalmazásával a civil társadalom és a közigazgatás szereplőinek hatékonyabb együttműködésének elősegítése, valamint a „jó példák” bemutatása. 2006-ban a miskolci és a szécsényi önkormányzat, valamint Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség; 2007-ben szintén két önkormányzat – a XVIII. kerületi és a szentgotthárdi –, 2008-ban Nádasd község, 2009-ben pedig Kunadacs vehette át a díjat.

A díjazottakról bővebben:

Letölthető anyagokFileméretLetöltés
200951 kB
20082.98 kB
2007178 kB
20062.98 kB
szólj hozzá! | Közigazgatás és civil együttműködés - jó gyakorlatok, elemzések