A civil szervezetekre vonatkozó jogforrások megváltoztatása során a legjelentősebb újítás az, hogy a civil szervezetek nyilvántartásával (és valamennyi egyéb nyilvántartási szabállyal) kapcsolatban külön nyilvántartási tv.-t alkotott az Országgyűlés. A külön szabályozás azért fontos mérföldkő, mert a nyilvántartásról és az azzal összefüggő szabályokról szóló önálló rendelkezések egészen e törvény hatálybalépéséig csak miniszteri, valamint kormányrendeleti szinten léteztek a jogforrási hierarchiában.

A nyilvántartásról szóló szabályok azért is mérföldkő jelentőségűek, mert bár polgári nemperes eljárásokról van szó, ezeket egyértelműen a Polgári Perrendtartás (a továbbiakban Pp.) szabályaihoz köti a nyilvántartási tv. A Pp.-re hivatkozás viszont a legtöbb esetben meglehetősen egyértelmű értelmezést, illetve hosszú évek (akár évtizedek) alatt kimunkált jogintézményeket és bírói joggyakorlatot jelent, ami megkönnyíti az értelmezést és a hivatkozást is, szemben pl. a civil tv. (anyagi jogi) szabályaival, melyek esetében a kimunkált értelmezési sablonokra akár még éveket is várnunk kell (pl. a közhasznúság esetében).

A Pp.-re hivatkozást a nyilvántartási tv. 5. § (1) bekezdése teszi teljesen egyértelművé, és ennek megfelelően válik mögöttes anyajoggá a Pp. a nyilvántartási tv.-t illetően. A Pp. alkalmazása ugyanis minden olyan esetben kötelező a törvény ezen bekezdése szerint, amikor a nyilvántartási tv. maga nem rendelkezik eltérően, illetve egészen pontosan „nem szabályoz” – ez esetben a Pp. szabályai a megfelelően irányadók. Ez tehát értendő valamennyi nem szabályozott határidőre, a dokumentumok teljes bizonyítóerejére stb. (Ebből következik tehát, hogy a nyilvántartási tv. hatálybalépése óta nem lehet benyújtani csak a képviselő által aláírt dokumentumot.)

A Pp. szabályaihoz képest fontos és gyakorlati eltérés, hogy az eljárás szüneteléséről (a feltételekről lásd az 5. § (4) bekezdést) és a szünetelés alapján az eljárás megszűnéséről a bíróságnak nem kell  végzést hoznia (szó szerint: „nem kell végzést hozni”, ezzel együtt elképzelhető, hogy a bíróság ezt saját jogtudatosság-fejlesztő tevékenységével összhangban akként értékeli, hogy ha nem is végzést hoz, de tájékoztatja a felet arról, hogy az eljárás szünetel). Ebből az következik, hogy a feltételek nem teljesülése esetén nem biztos, hogy az ügyfelet a bíróság „tájékoztatja” az eljárás szüneteléséről, ez a fél felelőssége.

Pl. a Pp. 93. § (3) bekezdésére hivatkozás a nyilvántartási tv. 5. § (6) bekezdésében, mely szerint a benyújtott dokumentumok alakilag akkor megfelelőek (érvényesek) az ügyvédi képviselet esetén, ha a Pp. 93. § (3) bekezdésének szabályait, azaz valamennyi oldal ügyvéd általi aláírását betartja a beadványt benyújtó személy. A 17. §-ban a teljes bizonyítóerőt szintén nem kell „magyarázni”, a Pp. mintegy a háttérben, egyfajta anyajogszabályként húzódik meg, ami miatt a teljes bizonyítóerejű magánokirat értelmezésénél nincs szükség értelmezési mankókra, maga a kifejezés egyértelmű.